Stelvio túra - 2. nap

Kipihentünk az előző napot, az ablakon keresztül pedig már óvatosan ereszkedtek befelé a napsugarak. A szállás előtt az aszfalt csont száraz volt, innen kezdve minden minden rendben lesz, gondoltuk.

Nem időzünk, romboltunk lefelé az emeletről reggelizni, aztán csomagolás és tipli, most kezd igazán izgalmas lenni a túra. Reggeli közbe épp a telefonomat nyomkodtam, amikor megint cseperegni kezdett az eső... megnézem az előrejelezést és a környéken egészen estig 80% eséllyel esni fog. Ezt már tényleg nem akartam elhinni. Szerencsére az olaszoknál az elkövetkezendő napokra szép időt jósoltak, szóval csak ezt kell túlélni valahogy. Egy nem túl bőséges reggeli után csomagoltunk, felkaptuk a vizes ruháinkat, kitoltuk a motorokat, befújtuk a láncokat és start.... lett volna, ha az összes hengerem ment volna. Indítás után sajnos valamelyik megmakacsolta magát, Isten tudja miért.  Volt már ilyen tavasszal, a téli alvás utáni első indításnál, de akkor fél percen belül mindig észbe kapott. Sajnos most nem így történt, teltek a percek, járt a motor, hangja mint egy SV-nek... Totál kibuktam, nem tudtam mit csináljak hirtelen, ott álltam bambán az esőben. Aztán 5-6 perc járatás után csak feldobtam a koffereket és szépen elindultam, végül pár méterrel odébb már gyönyörűen járt. Gőzöm sincs, hogy mi lehetett. Csak arra tudok gondolni ,hogy a brutál eső és piszok nagy pára esetleg betett neki, valahová befolyhatott. Mindenesetre a túra végéig nem fordult elő többet.

A srácok sem úszták meg gond nélkül, ugyanis az én interphone-om kivetlével mindenkié beázott, plusz a Főnök irányjelzője se működött...
Az első célpont még Szlovéniában volt. Socatól nem messze található az egyetlen szlovén nemzeti parkban a Mangart,  melynek magassága 2679m. Pont a szlovén olasz határon található, de csak a szlovén oldalról lehet felmenni és ugyanott lejönni. Szerencsére itt már nem esett, szóval egy fokkal jobban éreztük magunkat. A csúcs környéke az érkezésünk előtt 3-4 nappal még le volt zárva, most is volt kint egy behajtani tilos tábla, de nem foglalkoztunk vele. Szépen átmentünk, aztán következett egy sziklás advecsör szakasz, a megpakolt hornetekkel csúsztatott kuplunggal tudtunk csak menni, majd ezt követően fent is voltunk. Leparkoltuk a motorokat, gyönyörködünk a kilátásban, majd Olaszország felől pont elért minket egy felhő, pillanatok alatt benne voltunk és innen kezdve pár méter volt a látótávolság.

Nem siettünk, gondoltuk mindjárt kisüt újra a nap, de sajnos nem így lett. Muszáj volt ilyen minimális látási viszonyok mellett lejönni a hegyről úgy, hogy az aszfalton max egy autó fér el, nincs szalagkorlát és ugye az advencsör rész is ott van még...faxa. Szerencsére nem volt gond, mindenki szerencsésen leért, majd az olasz határ felé vettük az irányt. Innen már nehéz felidéznem, hogy pontosan melyik úton mentünk, de Ampezzonál elfordultunk északra a Lago di Sauris tóhoz. Az odavezető út hajtűkanyarokban gazdag, elég jól motorozható, majd a tónál tartottunk egy kis pihenőt is.  A duzzasztott tó azért is különleges, mert itt található Európa második legnagyobb gátja, egyszer érdemes megnézni, csodálatos hely és eszméletlen színe van a víznek.

Legalább fél óráig gyönyörködtünk a tájban, fotóztunk, kajáltunk, majd végül ledobtuk magunkról a esőruhát. Sehol egy esőfelhő a láthatáron, és még meleg is volt.

Lago di Sauris tó közelében még katonák is állomásoztak.

A következő cél a Misurina-tó volt, ahol jó hangosan felröhögtünk. 2 éve, amikor a Glockner túrán voltunk, akkor a harmadik napon jártunk ott, csak épp a nevét nem tudtuk :D Úgy fordulhatott elő ilyesmi, hogy én a tervezésnél a kanyarokat keresem, minden látnivaló csak ráadás (ezért is jó, ha Davidson tervez :-) ) Innen már a szállás felé vettük az irányt , de a Passo Giau még beiktattuk, meg valami más is volt, de a neve nem maradt meg.

Az ismeretlen nevű Pass előtt megálltunk egy boltnál kaját és vizet venni. Kint a parkolóban kényelmesen falatozunk, amikor megint hatalmas fekete felhő közelít felénk.  Nem időztünk, indultunk tovább, szépen felmásztunk a következő hegyre, majd a csúcs után lefelé elkapott minket megint, de micsoda?!?! Hát nem az eső, az egy csepp sem volt... JÉG! Szinte már fehéredett a jégtől a út, kopogtatta a sisakomat rendesen és mindezt 10 fokban.

A videó is hamarosan felkerül, azon jobban látható

Nagyon fosós volt a helyzet, mert sokáig nem tudtunk félreállni, mögöttem autók, és csak nagyon lassan mertünk menni. Végül a kanyarok végén volt hely, megálltunk és felkaptuk újra az esőruhát.

A szállásunk ezen és a következő napon a St. Marinoban volt, ahol találunk egy olcsónak mondható motorosbarát szállást. Rendkívül igényes és tiszta, a motorok zárt garázsban töltötték az estét. Az árban csak a reggeli volt, de ott bezabáltunk egész napra, olyan nagy választék volt :-) Este az apartman mellett volt egy nagyszerű pizzéria, ahol valódi kemencében készítik az ételt, ráadásul rendkívül kedves magyar felszolgáló dolgozott ott.

Vacsora után gyors fénykép mentés, aztán alvás.  Rosszul indult a nap, de jól végződött.

Folyt. köv.