Stelvio túra - első nap

Nem is tudom hol kezdjem, annyi minden történt. Megszületett valamikor év elején a terv, a legtávolabbi cél a Stelvio-hágó volt, persze előtte és utána is megspékeljük az utat néhány nevesebb és kanyargósabb köztes célponttal. Az út azért is volt számomra különleges, mert nem én terveztem, hanem Davidson. Nagy vonalakban tudtam mire vállalkoztam, mert anyagilag is fel kellett készülni rá ,de a részletekbe nem merültem bele, hagytam magam meglepni. Ez azért is jó, mert nem töltesz órákat a tippek olvasgatásával és a google streatview-on, így csak gyönyörködni és élvezni kell az utat, ennek megfelelően nem is én töltöttem be a kapitány szerepet :-) . Eredetileg 4 napra terveztünk, de a sok célpont miatt előnyösebb volt 5 napra bontani, akkor nem rohanás lesz az egész.
Aztán nagy dilemma volt az öltözködés, mert szívesen mentem volna bőrben is, de a hegyekben biztos piszok hideg lesz. Végül úgy voltam vele, hogy a Cordura marad itthon, veszek pár melegebb aláöltözőt és szépen megyünk vagány szerelésben. Mondjuk a bőrben nagyobb biztonságban érzem magam a bukta óta, egy ilyen esésnél a textil cucc rommá szakadt volna (mindegy ki gyártotta).

Az indulás napja jún 6-ra esett, 7 órakor találkoztunk volna a Balaton mellett, de amikor reggel felkeltem, akkor furcsa hangokat hallottam, mintha esne az eső... Kinézek az ablakon és valóban... ránézek az időképre és majdnem felrobbantam, ugyanis csak felettem tombolt a rohadék:

Szóltam a srácoknak, hogy én később indulok el, mert csak egy motoros csizma lesz nálam, ha az beázik, akkor végig vizes lesz. Szerencsére a tervezett indulás után 30 perccel, vagyis 6 órakor elállt az eső, fel is pattantam a gépre. Persze az M0-ás már csont száraz volt, csak nekem lehet ilyen szerencsém. Végig autópályán mentem, egészen Balatonakarattyáig, mert ott találkoztam a többiekkel. Majd innen közösen folytattuk utunkat az M7-esen egészen a szlovén határig. Ez volt az első ilyen akciónk, nem szeretünk autópályán motorozni, mert kegyelten unalmas, de rengeteg időt nyertünk vele. Szlovéniában nem sok időt töltöttünk, Keréknekfelnél már át is mentünk Ausztriába, majd a 69-es úton toltuk neki Lavamünd irányába.
Lavamünd után 81-es és a 82-es út következett, közeledve megint Szlovéniához brutál nagy eső volt előttünk. Amikor elkezdett kopogtatni a sisakon félreálltunk és felhúztuk az esőruhát, majd leszakadt az ég... Várni az eső végét felesleges lett volna, reggelig szakadt. Zgornje Jezersko irányába nagyon szép hegyre másztunk fel, csak kicsit fosós volt ilyen időben, na meg nem is láttunk sokat. Innen már csak ~130 km volt Socaig, ahol a szállásunk volt, de előtte még fel kellett mászni a Triglavki Nemzeti Parkba, ami nem alacsony... idővel a kedvenc testrészemnél átázott az esőruha. Innen kezdve nem csak a lábam fázott.

Photo by Davidson

Teljesen átfagyva/átázva megérkeztünk a szállásra. A motorokat szerencsére be lehetett tolni egy kocsibálló alá, így azok nem a szakadó esőben töltötték az estét. Ezt követően kaja és pálinka következett + próbáltuk menteni a menthetőt egy hajszárítóval meg egy karácsonyra kapott cipő/kesztyű szárítóval. Azt el is felejtettem megemlíteni, hogy a mugen kesztyűm két ujjánál kiszakadt a varrat, de a szálláson kaptam tűt cérnával és megvarrtam. Az egyik szakadás egyértelműen a Hungaroringes bukás miatt volt, mert  megkopott körülötte a felület, de a másik bizony nem látott aszfaltot látszólag... elégedetlen vagyok.

Folyt. köv.