Szóval, meg is érdemel egy kis reklámot, St. Martino - Garni Birkenau - motorosbarát apartman. Ha erre van dolgotok, akkor itt érdemes megszállni. Davidson képe az instagramról:
Fizetés után összecsomagoltunk és elindultunk hazafelé.SS44-es úton haladtunk északnak, ha megnézitek a térképen, akkor láthatjátok ,hogy kanyarban nem volt hiány. Komolyan mondom, oda kéne költözni, bármerre mész, csak élvezkedni lehet :D Vipiteno után SS12 következett, hosszú egyenes szakasz volt, de a látvány mindenért kárpótolt. Innen majd az SS49 következett hatalmas forgalommal, azt osztrák határ előtt pedig rámentünk az SP44-re, irány a Staller Sattel. Itt már jártunk a Glockner túrán, de most a másik irányból érkeztünk. Nagyon nem bántam, hogy újra itt jártunk,mert anno a gopro hero 1-gyel 4:3-as felvételt készítettem, de most két gopro-val felfegyverkezve videóztam :D Ez az a hely, ahol a járművek osztrák oldalról minden óra első negyedénél mehetnek, az olasz oldalról a harmadik negyedben lehet támadni. Pont úgy értünk oda, hogy kb. 8 perc van az indulásig, gyorsan félreálltam és feldobtam a kamerákat. Persze várhattunk volna, de azért jó az elején indulni, mert akkor az autók nem tartanak fel, a motorosokat előre szokták engedni. Most is így volt, szépen mentek elől a motorosok, jó sokan voltunk. Van egy kanyarban egy pici keskeny alagút, na ott rendesen megcsúsztam, utánam a Főnök is, de szerencsére nem dobtuk el a motorokat. Közvetlen az alagút után volt egy csapat motoros az út szélén, nekik lehet nem volt ilyen szerencséjük, vagy lehet tőlük származott az olaj, nem lehet tudni. Fent a határon megint megálltunk pihenni és fotózni, eszméletlen szép ez a hely.
Nem akartam elhinni, amikor oldaltámaszon alátolják a leömlőnek és megemelik... Jó, persze csak annyira, hogy a kerék levegőbe legyen, de akkor is gáz, szerintem. Forgatni kezdték a kereket, de nem lát semmit, majd hoz valami kéziszerszámot, amit odafog a telóhoz és úgy akarja megvizsgálni a tárcsát .Gondoltam magamba, hogy díjat érdemel, ha így talál valami, ezt a baromságot...A fékbetétet is csavarhúzóval visszanyomta úgy , hogy a nyerget nem szedte le, legalja... Elmentek vele néhány próbakörre, érezték is a rázást, de nem tudták beazonosítani, hogy mitől lehet. Kerek 1 órát b@sztunk el ott, majd jött az amire számítottunk: "nem tudjuk mi a baja, de elkezdhetjük szétszedni, persze akkor az már pénzbe kerül", mondja a Hondás főnök. Természetesen nem éltünk a lehetőséggel, reméljük hazáig kibírja. Arra jó volt, hogy megnyugtassák a Főnököt, miszerint a fékkel nincs baj. Illedelmesen megkérdeztük, hogy mivel "tartozunk" ezért a nagy diagnózisért. A szerelő csak csóválta a fejét, "ezééér"? Erre a Hondás főnök gyorsan számolt egyet fejben, 1 óra volt az egész, kis kedvezménnyel legyen akkor !40 juró! Mi a f@sz? Gondoltam magamban...Bocsánat a csúnya szavakért, elhiszem ,hogy osztrák fizetésért dolgoznak ott meg minden, de ezért a lóf@sz munkáért ~12e Ft túlzás. Talán a fele tisztességes lett volna egy utazónak, na de ennyi... Talán még elfogadhatónak tartotta volna közülünk mindenki, ha azt láttuk volna, hogy itt komoly szakértelemmel nyúlnak a motorhoz. Tudjátok, a sógoréknál mindig minden jobb... kivéve a Honda szerviz. Mindegy, kifizette a Főnök, aztán elhúztuk a csíkot.
 |
| Lienz Honda márkaker... |
Lienztől a 100-as úton mentünk tovább, a következő cél a betervezett túra során az egyetlen fizetős szakasz, a Nockalmstraße. Előtte persze az út le van zárva, az "Umleitung" tábla kicsit félrevezető volt, de végül megtaláltuk a helyes irányt. Már majdnem a fizetős rész előtt voltunk, csak pár km volt hátra, amikor a Főnök mondja, hogy kiégett a tompítottam. Na faxa, gondoltam magamba. Megálltam és valóban, de nem érdekel, megyek tovább távolságival, majd valamelyik benzinkúton veszek izzót, vagy éppen felcserélem a kettőt, ha mindkettő ugyanolyan. Felkapcsolom a tompítottat és az se világít, csak helyzetjelzőm van...Átnéztem a biztosítékokat, de minden rendben volt. Emlékeztek, hogy a Transz túrámnál is gond volt, amit majd Bubus orvosolt? Valószínű, hogy megint az lesz a probléma. Nagyon hirtelen bepánikoltam, mert ott vagyok a hegy oldalán a semmi közepén, kb. 2 órán belül lemegy a nap (a hegyek között még hamarabb sötétedik). Davidson azt javasolta ,hogy majd Ő megy elől, a Főnök meg hátul, nem lesz gáz. Mondom ez Ausztria, ha meglát a rendőr, akkor olyan análintrúder lesz, hogy év végéig nem térek észhez. Felhívtam Bubust, adott nekem egy jó tanácsot, miszerint a fényszóróban egy csatlakozót rövidre kell zárni. Annak annyi hátránya lesz, hogy indításnál nem veszi le a világítást, ezáltal jobban terheli az aksit, de hazáig kibírja. Oké, az ötlet tetszik, de mi a franccal kössem össze a két vezetéket itt a semmi közepén?!?! Pfuuuu nagyon elegem lett mindenből. A Főnök még épp a szerszámosát csomagolta, amikor én azt mondtam, hogy szépen vissza megyek valamelyik településre, majd megtalálnak valahogy. Így is történt, nem volt vesztegetni való időm. Első településen megkérdezek az út szélén egy hölgyet. Mondta is azonnal, hogy haladjak tovább Eisenstattban van egy, de lehet nem lesz már nyitva. Na akkor még gyorsabban toltam neki. Egy szakaszon felmarták az utat, a piros lámpánál áll egy helyi (rendszám alapján) motoros. Mellé állok, kérdezem, hogy helyi srác? Persze, vágta rá azonnal. Akkor kéne egy kis segítség, egy műhely kéne nekem, mert nincs lámpám...Nagyon kedves srác volt, kövessem, vágta rá azonnal. Megérkeztük Eisenstattba a műhelyhez, de az sajnos már zárva volt. Van az épületen egy mobil szám, felhívja nekem az osztrák kolléga, de hallom ahogy bent csörög a műhelyben... Ne aggódjak, mondja a srác, van itt még egy. Motorra fel, mentünk kb. 500 méter és lefordultunk a főútról. Na, hogy fognak most megtalálni a többiek, gondoltam magamban. A kereszteződéstől 200-300m után ott egy műhely és NYITVA VOLT! Ezt a mázlit. Bemegyek, megkérdezem a srácot ,hogy meddig van nyitva, illetve ki tudna segíteni pár szerszámmal? Igazából már zárva vannak ,de természetesen segít, mire lenne szükségem? Ha már ott vagyok, akkor nem kezdem el a fényszóróban összekötni a vezetékeket, le kellett bontani a komplett kormány, mert csak így fértem hozzá a jobboldali kapcsolóban kormánycső alatti vezetékekhez. Valóban az volt a gond, mint régen Erdélyben, a indítógombnál a testkábel forrasztása elengedett. Kaptam forrasztót, megcsináltam, pakolok vissza a kormányra mindent, kaptam nyomatékkulcsot, meghúztam a kormányt, kész, "Örömésboldottság". Időközben egy telefonálás után a paksiak is megtaláltak, szerencsére. A műhelyt bezárták, megkérdeztem, hogy mivel tartozom, de nem kért semmit. Azt mondta ez a minimum, nem is Ő szerelt szóval tényleg semmivel.
Szerencsére nem volt más, indulhattunk, de sajnos így buktuk a Nockalmstraße-t :-( Hamar lement a nap, nagyon sokat mentünk sötétben, hűlt a levegő, fáradtak voltunk, egy kicsit se élveztük. Persze nagyon sok rendőrrel találkoztunk útközben, tehát csak jó ,hogy nem hallgattam Davidsonra. Útközben megálltunk egy benzinkúton, mert kaját biztos nem kapunk már a szálláson, vegyünk vizet meg valami harapnivalót. Beugrottam ,vettem 3 Prinzen rolle kekszet és ásványvizet, Németül beszélgetek a kasszás csajjal, majd ő hangosan felkiált, amikor átadom neki az bankkártyámat: "jáááj magyarok vagyok??" :D Beszélgettünk még egy kicsit, aztán tipli tovább. Valamikor 3/4 11-re érkeztünk meg a következő és egyben az utolsó szállásunkra, ami Lavamünd egyik kanyarjában található Panoramahotel Almhof. Bemegyünk, a tulaj már várt minket és örült, hogy megérkeztünk. Látta rajtunk mennyire fáradtak voltunk, ezért gyorsan meghívott minket egy korsó sörre. Nagyon örültünk neki, jól esett, meg mikor van ilyen ,hogy a szállás fizet egy piát?? Vagy csak én nem tapasztaltam még ilyet? Mindegy, boldogan kortyolgattunk, amikor megkérdezi, hogy ennénk-e valamit. Ez most komoly, kérdeztük csodálkozva? Természetesen, mondta, és azzal a lendülettel lerakta elénk az étlapot. Egyformán kértünk 3 húsos tálat, volt azon minden finomság, nem is kellett rá sokat várni
Lapátoltunk rendesen, egész nap semmit se ettünk, nagyon kiéheztünk. Becsületes adag volt, ennek ellenére sikerült mindent elpusztítani. Ezen meg annyira meglepődtek, hogy a mama kijött a konyhából gratulálni, aztán meghívtak minket egy rövid italra is, de azt közösen a mamával fogyasztottuk el :D Nagyon jól éreztük magunkat, micsoda vendégszeretet. Éjfél környékén átvettük a szobákat és eldőltünk, mint egy zsák krumpli. Piszok jót aludtunk, ennek ellenére reggel 7 óra könyékén kipattant a szemünk.
Sajnos az eső eleredt időközben ,de elállt mire végeztünk a reggeli. Itt is bőséges volt a kaja, de nem volt nutella, nem lehet minden tökéletes :D
Az utolsó napnak már nem indítottam külön bejegyzést, mert nem fotóztunk, nem jártunk új helyen. Lavamünd után szépen lassan kiegyenesedtek az utak, nemsoká újra Szlovéniában voltunk, majd újra Magyarországon, nem történt semmi extra. A határ után megálltunk egy parkolóban pihenni, elköszöntünk egymástól és eresztettük felfelé a gépeket az autópályára. Siófoknál érzékeny búcsút vettünk egymástól, majd dugómentesen hazaértem.
Konklúzió:
-nagyon jó túra volt
-kevesebb szívással még jobb lett volna, de nem lehet mindig szerencsénk
-bőrben voltam és nem fáztam, pedig a hőmérőm 1,6-36 fok között mozgott, többet se megyek textilbe
-nagyon jó minőségű esőruhát kell venni, csizmára és kesztyűre is, különben egy nagy esőnél szívás
-túradoboz a legjobb, egy textil nyeregtáskában a ruháink, amibe menekültünk volna, rommá áztak volna
-a Hungaroringes esés után 1-2 nappal elkezdett fájni a jobb csuklóm. A túra alatt ez tovább romlott, egy darabig biztos nem ülök motorra
Az út költsége ~160e Ft volt (100e Ft-ot fizettem kártyával + volt nálam 200€), többre számítottam.
Több nyári terv most nem lesz, se pálya (érthető okokból), se túra, júliusban kizárólag a második gyermekem érkezésére összpontosítok, majd talán ősszel lehet még valami.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése